APARTMAN DEBRECEN CENTER****
APARTMAN DEBRECEN CENTER****
Menü
 
INFO BOX
 
AQUATICUM
 
 
Hajdú-Bihar megye

Üdülés, turizmus Hajdú-Bihar megyében

Megyénkben az idegenforgalom különös jelentőségű, adottságaink, vendégforgalmunk országos szinten is kiemelkedő ebben az ágazatban.

Természeti adottságok

Hajdú-Bihar megye 552.478 lakosával az ország negyedik legnagyobb megyéje. Fontos közvetítő terület a keleti és nyugati nemzetközi kapcsolatokban. A tranzit szerep meghatározó a közúti és vasúti közlekedésben. A megye éghajlatát az évi közel kétezer napsütéses órák száma jellemzi. A rövid tavasz, a hosszú és napsütéses ősz a kiránduló turizmusnak nyújt lehetőséget. A megye természeti adottságai ma még kevés környezeti károsodással terheltek.

A Hajdúháttól a Tiszáig terjedő hatalmas szikes pusztánk a Hortobágy  1973-tól hazánk első nemzeti parkja (www.hnp.hu), ma már a világörökség része. Értékes flórája és faunája, néprajzi értékei, pásztorhagyományai révén fontos nemzetközi vonzástényező.

Természeti adottságaink bőséges kínálatot nyújtanak a gyógyvizek, a hobbi- és zöldturizmus, a lovaglás, a vadászat, a horgászat, a kerékpározás kedvelőinek.

Kulturális adottságok

Kiemelkedő vonzerőt jelent a megye sokszínű kulturális élete a Kodály Kórus, a Filharmonikus Zenekar, a művésztelepek, alkotótáborok, a Debreceni Népi Együttes, a Hajdú Táncegyüttes, a hagyományos nemzetközi nagyrendezvények, a Bartók Béla Kórusverseny, Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál, Debreceni Jazz Napok, Hortobágyi Lovasnapok, Hidivásár, Debreceni Virágkarnevál  stb. egyéb települések rendezvényei.

Egyéb adottságok

Debrecen egyetemváros (www.klte.hu). Számtalan konferenciát, kongresszust tartanak, melyek lebonyolítására egyre nagyobb az igény. Évente kerül megrendezésre a Debreceni Nyári és Téli Egyetem.

Összességében megállapítható, hogy a természet, a kultúra és a tudomány által megteremtett lehetőségeink kihasználása óriási tartalékokat rejt magában. Sajátos értékeink komoly vonzerőt jelentenek a külföldiek számára. Az idegenforgalmi háromszögként emlegetett Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy mellett újabb térségek is egyre intenzívebben kapcsolódnak be a megye turizmusába.

Egészségturizmus

A megye legnagyobb vonzerejét a gazdag termál- és gyógyvízkincsre települt gyógyfürdők, (Hajdúszoboszló, Debrecen, Hajdúnánás) és termálfürdők (Püspökladány, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Nádudvar, Berettyóújfalu, Derecske, Balmazújváros, Földes, Kaba, Komádi, Polgár, Tiszacsege) adják.

BALMAZÚJVÁROS

Az Alföld jellegzetes városa, a Hortobágyi Nemzeti Park északkeleti részén elterülő Balmazújváros. Védett műemlékekkel, irodalmi hagyományokkal, színvonalas rendezvényekkel várják az idelátogató turistákat.

Az egész évben nyitva tartó és folyamatos fejlesztés alatt álló gyógyvizű termálfürdő kiemelt pihenőhelye a városnak.

Gyógyvíz és gyógyhatás:

A 61°C-os hidrogén-karbonátos, jódos-brómos gyógyvíz elsősorban ízületi- és gerincbántalmak kezelésére alkalmas.

A gyógy- és strandfürdő szolgáltatásai:

A fürdő az 1840-ben épült Semsey kastély kertjében található. Az egész évben nyitva tartó fürdő szabadtéri termálmedencével, látványfürdővel és szaunával rendelkezik. Egyéb szolgáltatások: pedikűr, manikűr.

Információ:

Városi fürdő, 4060 Balmazújváros, Kastélykert 1. Tel.: 52/580-545

BERETTYÓÚJFALU

Debrecentől 35 km-re található alföldi kisváros. Fő látnivalója a XII. századi román stílusú monostor: a herpályi templomrom. A Bihari térség régészeti, néprajzi, irodalomtörténeti kiállításait a Bihari Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők.

Gyógyvíz és gyógyhatás:

Az alkáli-hidrogénkarbonátos gyógyvíz elsősorban reumatikus mozgásszervi megbetegedések kezelésére javasolt.

A gyógy- és strandfürdő szolgáltatásai:

Az 1,8 hektáron elterülő gyógyfürdő ülő- és pihenő termálmedencével, úszómedencével, gyermekmedencével rendelkezik. Szolgáltatásai: szauna, álló és fekvő szolárium, fitnessterem, úszásoktatás.

Információ:

Városi Uszoda Strand- és Gyógyfürdő, 4100 Berettyóújfalu, Népliget út Tel.: 54/400-130.

DEBRECEN

Debrecen (5. kép) az ország második legnagyobb városa. A "kálvinista Rómának" emlegetett település, történelmi és kulturális öröksége a Református Nagytemplom, amely egyben a város jelképe is. Debrecen (www.debrecen.hu) egész évben gazdag programmal várja a látogatókat. A várost északról határoló Nagyerdőben található az ország legrégebbi természetvédelmi területe, amely egyben kedvelt kirándulóhely és szórakoztatóközpont. Itt kap méltó helyet tágas fürdőkomplexum formájában a város gyógyító hévize, melynek hatását fokozza a Nagyerdő kristálytiszta levegője.

Gyógyvíz és gyógyhatás:

A város 63 °C-os gyógyvize alkáli-kloridos, hidrogén-karbonátos, jódos, brómos, nátrium-kloridos hévíz, amely számottevő kalciumot, magnéziumot, metabórsavat is tartalmaz. A gyógyvíz különösen alkalmas a következő betegségek gyógyítására: idült ízületi gyulladások, a gerinc kopásos betegségei, kopásos ízületi betegségek, lágyrész reumatizmus, ischias, egyéb neuralgiák, porckorongsérv-műtét utáni állapot, idegrendszeri betegségek után visszamaradt bénulások, sérülések, balesetek után kialakult mozgásszervi elváltozások, ortopéd betegségek, érszűkület, bőrgyógyászati betegségek, idült gyulladásos nőgyógyászati betegségek, meddőség egyes formái, klimax, idült légúti betegségek (inhaláció), pszichoszomatikus kórképek, vegetatív zavarok.

A gyógy- és strandfürdő szolgáltatásai:

A Nagyerdei Gyógyfürdő 1960 óta kiemelt gyógyhelyi terület. Kupolás medencecsarnokában négy termálvizű medence, váltófürdők és gőzkamrák találhatóak, mintegy 11.000 m2 alapterületen. Két különálló, speciálisan kialakított medencében súlyfürdő kezelés és a betegek körében igen népszerű víz alatti gyógytorna történik. A termálfürdőhöz szorosan kapcsolódik a strandfürdő, mely 8 medencével várja a látogatókat: két gyógymedence, feszített víztükrű versenymedence, hullámmedence, pancsoló-medence, gyermekmedence. Ugyancsak itt található a fedett uszoda és a szauna a hozzá tartozó szoláriumokkal. A medencék különböző hőfokúak, 26-tól 38 °C-ig.

Az impozáns gyógyfürdőkomplexum termálfürdőjével és gyógyászati tevékenységével egész évben, a strandfürdő májustól szeptemberig fogadja a pihenni vágyókat.

Aquaticum Debrecenben

A csaknem 2 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 2003. nyarától új mediterrán élményfürdő komplexum (www.aquaticum.hu) fogadja vendégeit. A közel 5 ezer négyzetméteren kialakított élményközpont az alábbi szolgáltatásokkal várja a pihenni vágyókat: hullám-úszó-játszó medencetér, pezsgőfürdő, dögönyöző vízsugár, sodrómedence, barlangfürdő vízeséssel, sodróbarlangfürdő, víz alatti masszázs, 11 gyermekcsúszda 5 csobbanó medencével.

A Mediterrán élményfürdő összekötő folyosó segítségével egy egységet alkot a gyógyfürdővel. Így a szállodai, gyógyászati – és fürdőszolgáltatások könnyen és gyorsan elérhetők valóban minden generáció számára.

Információ:

Nagyerdei Gyógyfürdő, 4032 Debrecen, Nagyerdei park 1. Tel.: 52/514-100.
Tourinform Debrecen, 4024 Debrecen, Piac u. 20. Tel.: 52/412-250, E-mail: debrecen@tourinform.hu

További egészségturisztikai szolgáltatók:

Kerekestelepi Strandfürdő & Kemping, 4030 Debrecen, Eötvös u. 35. Tel.:52/416-494
Grand Hotel Aranybika Uszodája, 4025 Debrecen, Piac u. 11-15. Tel.: 52/416-777.

 

HAJDÚBÖSZÖRMÉNY

Hajdú-Bihar megye második legnagyobb városa (www.hajduboszormeny.hu), az Alföldi egyik jellegzetes települése. A város a mai megjelenésében is magában hordozza történelmi múltját. A majdnem kör alakú városmagot körkörös formában kertségi övezet veszi körül. A várost négy sugárút szeli át, ezek kereszteződésében alakult ki a főtér, az impozáns Bocskai tér.

Gyógyvíz és gyógyhatás:

A fürdő nátriumkloridos, bromidos, jodidos, flouridos termálvízzel rendelkezik, amely kiválóan alkalmas reumatikus, izületi bántalmak kezelésére.

A gyógy- és strandfürdő szolgáltatásai:

A nyári időszakban nyitva tartó termálfürdő (június 1.-szeptember 1.) termálvizes medencével, úszómedencével, strandmedencével, gyermekmedencével és szaunával áll a vendégek rendelkezésére. Az új 30 méteres fedett strand télen is fogadja vendégeit, a termálmedence helyett kádfürdő szolgálja a gyógyulni vágyók igényeit.

Információ:

Városi Fürdő, 4220 Hajdúböszörmény, Uzsok tér 1. Tel.: 52/371-653

HAJDÚNÁNÁS

A hajdúváros (www.hajdunanas.hu) egyik legfontosabb műemléke a Tájház, amely a környék jellegzetes kézműves hagyományának, a szalma és gyékényfonás tárgyi emlékeit mutatja be. A város páratlan látványossága a struccfarm, amely 1993 óta látogatható.

Gyógyvíz és gyógyhatás:

A nánási gyógyforrás 1019 méter mélyről 67°C hőmérsékletű nagy sókoncentrátumú, nátriumkloridos, jódos-brómos szilárd ásványianyag tartalmú gyógyvízzel rendelkezik. A természeti kincset fürdőkezelésekkel kombinálva elsősorban a mozgásszervi-, nőgyógyászati- és reumatikus betegségek kezelésére hasznosítják.

A gyógy- és strandfürdő szolgáltatásai:

A 14 hektáron elterülő fürdő különböző méretű és hőfokú szabadtéri úszó- és gyógymedencéi valamennyi korosztály igényeinek megfelelnek. Fedett fürdője pedig a legmodernebb kialakítással készült, két gyógymedencével, szaunával, aromaterápiával rendelkezik. A reumatológiai szakrendelést, a gyógytorna, masszázs, víz alatti masszázs, szénsavfürdő szolgáltatások egészítik ki. A gyógyfürdő a területén fekvő csónakázó tóval, az idilli környezetben elhelyezkedő medencékkel és az 50 méter hosszú csúszdájával kellemes kikapcsolódást nyújt a felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.

Információ:

Városi Gyógyfürdő, 4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 7. Tel.: 52/381-858.
Tourinform Hajdúnánás, 4080 Hajdúnánás Köztársaság tér 6. Fürdő út (szezonban).
Tel.: 52/382-076, 52/239-014. E-mail: hajdunanas@tourinform.hu .

HAJDÚSZOBOSZLÓ

A mediterrán hangulatú fürdőváros (www.hajduszoboszlo.hu) hét évtizede vonzza a gyógyulni, pihenni, szórakozni vágyó vendégeket. A várost az egész világon a “reumások Mekkája”-ként emlegetik. A strandfürdő 30 hektáros fürdőparkkal, csónakázótóval, óriáscsúszdával, hullám- és pezsgőmedencével, strandröplabda pályával, 50 méteres úszómedencével, új vízi szórakoztató centrummal, az Aquaparkkal és színes strandprogramokkal áll a nyári fürdőzők rendelkezésére. 2002 májusában adták át a nagyközönségnek a kibővített strandot, ahol nagy szenzációnak örvend a pálmafákkal övezett mediterrán tengerpart. A kristálytiszta, hullámzó vizű óriásmedence homokos partján kalózhajó és világítótorony nyújt egyedülálló látványt. Megújult és kibővült Magyarország első Csúszdaparkja is, ahol attraktív élménymedence (kisebb csúszdák, mászókák, állatfigurák, interaktív játékok), és immár kilenc pályával, köztük a fő attrakciónak számító Black Hole és Crazy River Twister típusú csúszdákkal várják a csobbanás szerelmeseit.

Gyógyvíz és gyógyhatás:

A termálfürdőben a gyógykezelések széles skálája, fedett és nyitott medencék várják a gyógyulni, regenerálódni vágyókat. Az 1100 méter mélyről feltörő 73°C-os hajdúszoboszlói gyógyvíz kiváló gyógyhatása a termálvíz összetevőinek (jód, bróm, konyhasó, hidrogénkarbonát, bitumen és az ehhez kötődő ösztrogén, titán, réz, cink, ezüst, bárium, vanádium, és ólom formájában megjelenő nyomelemek) köszönhető. Az alkáli ionos, jódos, brómos gyógyvíz idült izületi gyulladások, degeneratív izületi elváltozások, idült idegfájdalmak, ideggyulladások, Heine-medin kór utáni, valamint agyvérzés, agyműtét, vagy más okból kialakult bénulások utókezelése, idült izomfájdalmak, sérülések utókezelése, érszűkületek, idült nőgyógyászati megbetegedések, meddőség, idült bőrbetegségek hatékony kezelésére javasolt.

A gyógy- és strandfürdő szolgáltatásai:

Az európai színvonalú gyógyfürdő ellenőrzött és minősített gyógyvize többféle betegségcsoport esetén javasolható. Mintegy negyvenféle, gyógyvízre alapozott kezelés biztosított orvosi ellenőrzés mellett. Gyógy-szolgáltatások: balneoterápia, gyógyszeres kádfürdő, iszappakolás, pezsgőfürdő, szénsavas kezelések, súlyfürdő, víz alatti vízsugármasszázs, gyógytorna, mechanoterápia, elektroterápia, galvánkezelés, ingeráram-, ultrahangkezelés, interferenciakezelés, hidroelektromos kezelés, fototerápia, szoftlézer-kezelés, fogászat, kryoterápia, sókamra, gyógyszeres-gyógyvizes inhalációs terápia, masszázsok, akupunktúra, dögönyöző vízköpők, pezsgőfürdő, nyakzuhanyzó, vízsugármasszázs.

Információ:

Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő, 4200 Hajdúszoboszló, Szent István park 1-3.
Tel.: 52/360-344. Fax: 52/360-039. E-mail: gyogyfur@elender.hu , www.hajduszoboszlogyogyfurdo.hu
Tourinform Hajdúszoboszló, 4200 Hajdúszoboszló, Szilfákalja u. 2. Tel./fax: 52/558-928.
E-mail: hajduszoboszlo@tourinform.hu

További egészségturisztikai szolgáltatók:

  • Barátság Gyógyszálló, 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 19. Tel.: 52/361-744
  • Hunguest Hotel Béke Gyógyfürdője, 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. Tel.: 52/362-748.
  • Hotel Silver Gyógyfürdője, 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25. Tel.: 52/363-811
  • Hotel Délibáb Gyógyfürdője, 4200 Hajdúszoboszló, József Attila u. 4. Tel.: 52/360-366
  • Hunguest Hotel Hőforrás Gyógyfürdője, 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 21. Tel.: 52/362-144.
  • Mátyás Király Hotel barlangfürdője, 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 17. Tel.: 52/360-200.
  • Thermal Hotel Victoria Gyógyfürdője, 4200 Hajdúszoboszló, Debreceni útfél 6. Tel.: 52/557-550.

NÁDUDVAR

A Hortobágy és a Hajdúság találkozásánál fekvő település (www.nadudvar.hu) a környék valamikori árterein termő nádról, illetve a náddal kerített portákról, udvarokról kapta a nevét. Az alföldi feketekerámia fellegvárában híres mázatlan fekete edényeket lefojtott, füsttel átjárt kemencében égették.

A Fazekas-házban folyamatos élő népművészeti bemutató tekinthető meg.

Gyógyvíz és gyógyhatás:

A nátrium-hidrogénkarbonátos, flouridos gyógyvíz elsősorban mozgásszervi megbetegedések kezelésére alkalmas.

A gyógy- és strandfürdő szolgáltatásai:

A május 1-től szeptember 15-ig nyitva tartó fürdő lazító-, gyermek-, úszó és zsibongó medencével áll a vendégek rendelkezésére. Gyógycentrum kialakítása folyamatban van. Szolgáltatások: szauna, masszázs.

Információ:

Nádudvari Gyógyfürdő, 4181 Nádudvar, Ady u. 2. Tel.: 54/525-500.

PÜSPÖKLADÁNY

A Hortobágyi Nemzeti Park határában fekvő város (www.puspokladany.hu) a Bécs-Kolozsvárt összekötő kereskedelmi útvonal mellett fekszik, ehhez igazodott a vasútépítés is, amelynek köszönhetően a város könnyen megközelíthető közúton és vasúton egyaránt. A városban járva érdemes ellátogatni a gyógyfürdőbe, illetve a Farkassziget-arborétumba, amely a Hortobágyi Nemzeti Park része.

Gyógyvíz és gyógyhatás:

A nátrium-hidrogénkarbonátos, kloridos, jódos gyógyvíz elsősorban izületi betegségek gyógyítására javasolt.

A gyógy- és strandfürdő szolgáltatásai:

A fürdő felújítása és bővítése után 2003. agusztus 20-tól kettő szabadtéri és egy fedett gyógymedence, zsibongó-, élmény-, úszó- és gyermekmedence, gyógycentrum: szauna, merülőkád, konditerem, iszapkezelő, elektromos kezelő, súlyfürdő és masszázs szolgáltatásokkal várja a pihenni, gyógyulni vágyó vendégeit. A fürdő egész évben nyitva tart.

Információ:

Városi Strand- és termálfürdő, 4150 Püspökladány, Hősök tere 1. Tel.: 54/451-063.

 

 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Óra
 
Szavazzon!
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottsági adatok
 
Útvonal tervező
Térkép és útvonaltervező
 
Google Earth
Google Earth
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre